Ahogy a legtöbbünket, eleinte engem is nyomasztott, hogy a szakmai életünket egy bizonyos, "hagyományos" módon kell építeni. Hamar kiderült - lassan 5 éve - hogy az én utam más, nem működnek a másoknál bevált módszerek és nem is akarom azokat erőltetni. Helyette a mai napig ellentmondást nem tűrően a saját víziómmal ölelkezve vezetem a stúdiót. Számos régi és új szemlélettel, keretrendszerrel ismerkedtem meg - legfőképp a külföldi éveim alatt - , amik lehetővé tették, hogy boldogan mehessek a saját fejem után. Azt és úgy használom, ahogy arra emberként és vállalkozóként szükségem van.
A dolgos mindennapjaimban olyan misszió-alapú márkákkal dolgozom együtt, akik az Instagramon mindannyiunk számára ismerős nevek, de egy laikus számára talán felmerül a kérdés: hogyan csinálják? Kreatív szakemberként a kulisszatitkokat ráadásul nem csak látom, hanem alakítom is. Most azonban szeretném előtérbe helyezni, amivel a tapasztalataim szerint érdemes foglalkozni, ha stabilizálni szeretnénk a missziónkat és a vállalkozáshoz való viszonyunkat. Gyökereket eresztünk olyan helyeken, ahol a legnagyobb ellenállásba ütközünk: a struktúra, az öncenzúra és a női vállalkozói lét fejezeteit írjuk újra - majd implementáljuk a brandbe.
Nem jövünk kilenc pontban összefoglalt növekedési stratégiával, nincs márkaépítési instant mix, és senki nem fogja mantrázni, hogy „csak legyél önazonos” (de tényleg, senki).
Ez egy egynapos, élő tér, ahol a mentoring nem valahonnan jön, hanem valakiből.
Nem hierarchiában, hanem mellérendelésben. Nem kész válaszokban, hanem közösen feltett kérdésekben.
A kollaboratív mentoring itt nem módszer, inkább egy légkör: kíváncsiság, empátia, tükrözés, alkotás.
Meg néha egy kedves önirónia. Meglátjuk a beidegződött mintákat és újraírjuk, hiszen erről szól a vállalkozás szabadsága.
Mi irányítunk.
A kollaboratív mentoring itt nem egy módszertan, hanem egy légkör.
Nem egy irányítási forma, hanem egy kapcsolódási mód: tükrözés, empátia, szabad alkotás, közös gondolkodás – néha egy kis szarkazmus, ha úgy kívánja a nyomáskiegyenlítés.
A Roots azért kapta ezt a nevet, mert azt keressük, ami megtart. Ami bár nem látszik, de minden csak általa képes nagyra nőni.
Ha te is épp gyökereket keresel – struktúrát, kapaszkodót, közösséget –, lehet, hogy itt a helyed.
amit láttam, tapasztaltam és megéltem az elmúlt években, miközben a saját és további temérdek tehetséges vállalkozó márkája kelt életre a kezeink között.
Hogy az egyik kedves ügyfelemet idézzem, ezennel meginvitállak a "kreatív toronyba"! Megmelengeti a szívemet, hogy sok év Hollandiából tartott mentoring program és masterclass után, ezúttal a második kerület szívében, a méltán híres Vízivárosban találkozhatunk. A kicsit sem titkolt panorámával (Instagramon számtalanszor láthattad) szó szerint kinyitjuk a perspektívát és olyan messzire tekintünk, ameddig csak a látásunk engedi.